Make your own free website on Tripod.com

Agrában 1996-ban

Kecskeméten születtem harmincegynéhány esztendeje és kisebb-nagyobb megszakításokkal azóta is itt élek. Elég korán megfertőzött a messzeség utáni vágy. Állítólag egyszer azzal jöttem haza az óvodából, hogy számon kértem a szüleimtől :

Miért nem voltam én még külföldön ?!

Jó szerencsémnek köszönhetően azóta sok-sok kilométerkövet hagytam már magam mögött legkülönbözőbb közlekedési eszközökkel, repülőtől kezdve a fatörzsből vájt csónakon át egészen a bérelt elefántig.

Minél többet utaztam annál inkább erősödött bennem a tudat, hogy idegen kultúrák megismerésével - és nem feltétlen elfogadásával - nő az ember toleranciája ami nagyon jól jöhet néha a mai rohanó világban. Ki ne járt volna már úgy, hogy csak sokadszorra sikerült létrehoznia az Internet kapcsolatát amikor egy nagyon fontos e-mail üzenetet akart el küldeni, vagy akkor fogyott ki a faxpapír a készülékből amikor azt az üzenetet küldenék amire már napok óta várt, vagy merült le a rádiótelefonja, vagy került dugóba, vagy felejtette otthon ...

Sokszor segített ki a bajból, hogy eszembe jutottak azok a kelet-afrikai őslakosok akik széles mosollyal mondták a rohanó európaiaknak : Pole-pole ! Ami annyit tesz : Nyugi-nyugi !

Minden élményemet sajnos nem tudom veled megosztani, de szívesen mesélek neked néhány egzotikus helyről.

A zászlók segítségével válaszd ki hova utazzunk !

Kenya

Kenya

 

Nepál

Nepál

India

India

 

Indonézia

Indonézia

Malajzia

Malajzia

Ausztrália

Ausztrália

Puzzle képösszerakó játékHa van kedved, itt egy kis játékra invitállak.Puzzle képösszerakó játék

 Te vagy a -dik utasom.

Kérlek jegyezz a vendégkönyvembe!

Itt jegyezhetsz a vendégkönyvembe!

Lapozz bele a vendégkönyvembe!